.: Könyvkritika: Ethan és Carter

Egy ideje már szemezgettem ezzel a regénnyel, mivel mindig is kedveltem a fiú-fiú párosításokat. Nemrég volt egy hatalmas akció a Könyvmolyképző Kiadónál, így ez a könyv is megvételre került. És egyáltalán nem bántam meg. (Az elején szeretném leszögezni, hogy legnagyobb megdöbbenésemre a regény írója – a Ryan keresztnév ellenére – nő. És olyan jól le tudja írni a két srác karakterét és lelkivilágát, hogy le a kalappal előtte.)

A történet szerint a Tourette-szindrómás Carter Stevenson Los Angelesből egy kisebb városba költözik abban a reményben, hogy itt elbújhat az emberek elől, és csendben végezheti a munkáját. Azonban szinte rögtön berobban az életébe a szomszédja, Ethan Hart, az agysérült, szexuálisan igen aktív huszonnyolc éves srác, akinek egyből megtetszik Carter, és szép lassan – vagy néhol egész gyorsan – kialakul köztük a vonzalom a másik irányába.
A szerelmük történetét meséli el ez a regény. Előjön mindkét szereplő múltja, amit próbálnak elzárni, néhány karakter több titkot hordoz magában, mint sejtenénk, és a két főszereplő között csak úgy szikrázik a levegő. És igen, van benne szexjelenet. Két fiú között. Amit talán sokkal jobban tolerálnának a begyöpösödött emberek, ha elolvasnák ezt a regényt. Mert igenis ugyanolyan egy meleg pár kapcsolata, mint egy lánynak és egy fiúnak. És talán az, hogy a két főszereplő olyan betegségben szenved, amit nem igazán ismerünk, még őket is segít jobban megérteni, így talán nem fordulnak majd el tőlük annyian, ha szembejönnek velünk az utcán. Legalábbis én ebben reménykedem.

A könyv borítója annyira nem tetszett, mivel az egyik srác vörös hajú és iszonyúan magas, ami itt nem látszik, és a regény eredeti címe is jobban tetszik (Ethan, Who Loved Carter – Ethan, aki Cartert szerette), de azért a tartalma ezeket simán feledteti velem. Aztán ami még megtévesztett, az a regény hátulján lévő szövegben az alábbi volt: „Aztán Ethan tragikus hírt kap.” Esküszöm, a könyv feléig arra vártam, hogy mikor derül ki, hogy a srácnak meghal valakije. De szerencsére nem ez történt. Pont azért választottam ezt a regényt, mert már szerettem volna valami olyasmit olvasni, amiben biztosan nem hal meg senki. A fejezetek jelölése viszont nagyon tetszett, igazán ötletes a két férfijel összekapaszkodva.

Amint kinyitottam a regényt, egy meglepetés fogadott: találtam benne egy 500 Ft értékű ajándékkupont, ami még a 2013-as Könyvhétről maradhatott benne, mivel akkoriban jelent meg ez a könyv is. Kíváncsi leszek, hogy használható-e még, mert ahogy utánaolvastam, elvileg a kuponnak nincs lejárati ideje. De majd kiderül. Igazán kedvesek, hogy még ilyet is adtak hozzá. :)

Az egyik dolog, ami először fogott meg a regényben, az az, hogy az író maga is Tourette-szindrómában szenved – bevallom őszintén, először a South Park című felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat egyik epizódjában találkoztam ezzel a betegséggel -, és így sokkal pontosabban le tudja írni Carter karakterét és a nehézségeit, mint bárki más. Általa be tudunk tekinteni egy ilyen betegségben szenvedő ember életébe. És ez az egyik, ami hatalmas értéket ad a könyvnek. Segít megértenünk, hogy hiába szenved egy betegségtől egy embertársunk, ő attól még ugyanolyan értékekkel rendelkezik, mint mi. Nem szabad őket szörnynek vagy furcsának titulálni, és az arcunkat se fordítsuk el róluk, ha összefutunk velük.

A két főszereplő közül Carter már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, ugyanis hozzám hasonlóan ő is ki nem állhatja az embertömeget, és inkább a lakása magányában ténykedik, nem szeret kimozdulni otthonról. Ethan pedig pont az ellentéte: állandóan eljár a barátaihoz, mindenkivel elbeszélget, és ami a legfurcsább volt a számomra az egész történetben, hogy szerintem már a városuk összes meleg pasijával kavart az élete folyamán. Igazán szókimondó egy srác, akinek szinte végig csak AZ jár az eszében, és néha nagyon gyerekfejjel gondolkodik, de azért kíváncsi voltam arra, hogy mit hoz ki az író a történet végére, mennyit fog Ethan fejlődni.
A kettejük között elcsattanó első csók kissé gyorsan történt, és azzal a bizonyos szeretlek szóval is elég hamar kezdtek el dobálózni, de mivel Ethan néha eléggé gyereklelkű, így ezen nem csodálkoztam. Viszont a folyamatos személyiség- és hangulatingadozásaitól néha majdnem a falnak mentem, annyira nem tudtam eldönteni, hogy a következő pillanatban mit fog lépni. De Carter végig kitartott mellette, ami igazán becsülendő, és amikor Ethannek a legnagyobb szüksége volt rá, ő mindenben segített neki és a gondját viselte.
Tetszett még, hogy Ethan a barátja betegségét úgy fogta fel, hogy ahányszor valamihez hozzávágta egy tagját, akkor ő azzal zenét csinált. Egyáltalán nem nézte le ez miatt, hanem inkább gyönyörködött benne. És a két srác a zene segítségével talál egymásra, így ennek is igen nagy szerepe van a regényben.

Igazán tetszett Ethanben, hogy mennyire ragaszkodott a munkájához. Sehová máshová nem akarták felvenni a betegsége miatt, csak a kávézóba, de ott legalább szerették és vigyáztak is rá. És sajnáltam a srácot, amiért a bizonyos balesete miatt egy ideig a házuk különböző pontjain elhelyezett cetlik segítségével kellett újra megtanulnia a számunkra alapvető dolgokat, például hogy hogyan kell megfürödni és hajat mosni.
Aztán amikor eljön az első együtt töltött éjszakájuk pillanata, nagyon aranyos volt tőle, amit az ággyal művelt, és az is tetszett, hogy nem egyből a konkrét szexre került sor közöttük, hanem először csak ismerkedtek egymással, és kielégítették a másikat. Ennek a valóságban is így kellene történnie, nem kellene egyből egymásnak esni. De az után, hogy már konkrétan együtt voltak, annyiszor szeretkeztek, mint a nyulak. Értem én, hogy szeretik egymást, meg Ethannek a szerelemmel kéz a kézben jár a szex, de azért elkerekedett a szemem, amikor azt olvastam, hogy már megint együtt vannak. Kora reggel.

Ethan szülei nagyon jófejek voltak – az édesapja csak azért hagyott fel a DJ-skedéssel, hogy a fiának tudjon segíteni -, viszont szerintem túl korán kezdtek el Carterrel szexuális témákról beszélgetni – ha egyáltalán ilyenről lehet társalogni a párod szüleivel. Én biztosan nem szeretnék. Ethan öccsétől, a tinédzser Elliottól egyszer majd megőrültem, egyszer pedig megmosolyogtatott, hogy mennyire kedves. És igazán jó volt végre egy zsidó családról olvasni. Annyira elterjedt, hogy mindenhol csak keresztények vannak, hogy üde színfolt volt ez a vallások terén is.

Tetszettek a regényben azok az utalások, amik egy másik könyvre vagy egy sorozatra vonatkoztak. Örültem neki, hogy én is ismerem ezeket. Tudtommal az nem túl jó, ha egy könyvben rengeteg ilyen található, mert az összezavarja azt az olvasót, aki nem ismeri ezeket, itt viszont kellő mértékben voltak. És az még plusz pont, hogy épp egy olyan sorozatot néztek Carterék közösen, amiben szerintem a leghelyesebb és legszexibb meleg férfiszínész játszik. Hogy megtudjátok, ki ő, olvassátok el a regényt! ;) És annak is örülök, hogy a fordító odafigyelt arra, hogy helyesen fordítsa le ezeket, és ne találjon ki nekik új címeket. (Csak hogy a kedvenc ilyen bakimat említsem: egy bizonyos regényben egy nagyon okos ember a Kings of Leon nevű együttest összekeverte Az oroszlánkirállyal…) Komolyan, ha nem tudjuk, hogy pontoson mit fordítunk, akkor nézzünk már utána!

Eddig sose olvastam még olyan regényt, ahol a főszereplők annyira valódiak lettek volna, hogy még a mosdót is használták. De itt ez megtörtént. Pont fürdés előtt. Ami szerintem egy eléggé átlagos és hétköznapi cselekedet. Általában az emberi léthez szükséges dolgok közül az evést és az ivást még meg szokták említeni, de a legkevésbé kellemes dolgot ki szokták hagyni. Pedig mennyivel élethűbb lett volna Az éhezők viadala is, ha Katniss leguggol egy bokor mögé, hogy elvégezze a dolgát, nem igaz? :P

Carterhöz hasonlóan engem sem értenek meg soha a társasági emberek, hogy miért szeretek egyedül lenni – nem párkapcsolati szempontból, hanem például amikor bent vagyok egy emberekkel teli teremben, akkor elvonulok a sarokba, és a többiektől messze inkább belebújok egy könyvbe. Egyszer a főiskolán az egyik csoporttársam meg is kérdezte tőlem, hogy miért olvasok egymagamban, és miért nem megyek inkább hozzájuk beszélgetni. Talán pont azért, mert az ő társaságuk nem izgat túlzottan, és mert egy könyv sokkal jobb helyekre visz el. Hogy örök magányra ítélem-e magam? Lehet. De ahogy George R. R. Martin is mondta egyszer: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” Én inkább az ezernyi életre szavazok, mint egy pletykálkodással teli lapos beszélgetésre.

Azt is tökéletesen megértem, hogy Carter miért akar úgy ölelkezni a barátjával, ahogy azt más párok is teszik. A melegek miért ne csinálhatnák? Ha ők ölelkeznek, akkor rögtön jönnek az utálkozók, akik fújolnak rájuk és mutogatnak feléjük, bezzeg az teljesen normális a számukra, amikor egy hetero pár olyan hevesen csókolózik, hogy már ledugják egymás torkán a nyelvüket, és majdnem ott helyben, mondjuk egy park padján egymáséi lesznek. Én személy szerint ezt visszataszítóbbnak találom, mint ha egy meleg pár vált egy csókot. Az ugyanolyan, mint mások. Nem kell őket kirekeszteni, és furcsának bélyegezni. Az ő vonzalmukat is szerelemnek hívják. Ami szerintem néha szebb és tisztább is, mint a heteróké.

Ebben a kötetben is előfordult, hogy nem ismertem egy olvasott szót. Ez pedig a penzum volt, aminek a jelentése itt a kiszabott munka volt. Ha valaki ismételten nem ismerte ezt a kifejezést még rajtam kívül, tegye fel a kezét!

A könyv talán legnagyobb hibája, hogy a Könyvmolyképző Kiadónál egy teljesen új kategóriát, a Szivárvány kört kapta. Oké, értem én, hogy szeretnének több ilyen témájú regényt is a piacra dobni, aminek nagyon örülök, de miért kellett így elszeparálni? Simán kerülhetett volna a Vörös pöttyös regények közé! Azt sem értem, hogy Rácz-Stefán Tibor Fogadj el! című regénye miért ide, míg a Túl szép miért amoda került. Az utóbbiban elvileg még melegek közötti szexjelenet is van, nem úgy, mint a másikban. Akkor miért kellett ez a kategóriaváltás?
És ami még nem tetszik, hogy a leghátulján az a felirat látható, hogy „Kizárólag felnőtteknek!” Miért? Pont a tinédzser, 14-18 éves korosztálynak kellene ilyen regényeket olvasnia, hogy elfogadja a melegeket, lássák, hogy ők is hozzájuk hasonlóak, és ne olyan begyöpösödöttek legyenek, mint a szüleik. Így én azt mondom, hogy nyugodtan lehet a fiataloknak is ajánlani. És a Vörös pöttyös könyvek pont nekik szólnak. Így nyugodtan lehetett volna abban a kategóriában hagyni.

Tehát a regényt én mindenkinek ajánlom. Nem csak felnőtteknek és azoknak, akiket érint valamelyik benne szereplő téma, hanem azoknak is, aki szeretnének olvasni két srác románcáról, és akik szeretnének úgy érezni egy könyv elolvasása után, hogy valamivel többek lettek. Igazi gyöngyszem ez a kötet a kategóriájában, és általa talán egy kissé lehetne elfogadóbbá tenni az emberek tömegét. Hisz milyen szép lenne egy olyan világ, ahol mindenki toleráns!

Értékelésem:

8 megjegyzés:

  1. Szerintem elsősorban a szexjelenetek miatt rakhatták a 18-as karikát rá. De mivel nem olvastam, nem tudhatom mennyire részletesen van leírva, így csak tippelek. Egyébként jó lett, néha már alig várom, hogy majd egyszer az én "kis" regényemről is olvashassak tőled véleményt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az lehetséges. De amilyen "tájékozottak" manapság a fiatalok ilyen téren, simán el tudnák olvasni. És hidd el, eléggé részletesen ahhoz, hogy tényleg kelljen rá az a karika. És köszönöm szépen! =^.^= Azt már én is nagyon várom, hogy a te könyvedről készült kritika is felkerüljön az oldalra. :D

      Törlés
    2. Lehet, hogy úgy gondolják, nem mindenki annyira tájékozott, mint hinni lehet. Szerintem jó, hogy raktak rá, így aki esetleg nem szeretne erotikus történetrket olvasni, az a felnőtteknek szóló könyveket elkerüli. :)
      Jó lenne minél hamarabb.
      :)

      Törlés
    3. Az már igaz. Mondjuk én sem hiszem azt a mai fiatalokról, hogy mindent tudnának. Csak nagyon hamar kezdik. De néha még abba is belecsempésznek egy kis erotikát, amit fiatal felnőtteknek szánnak. Csak ugyebár olyankor leoltják a villanyt egy idő után.
      És az csak rajtad múlik, hogy milyen hamar érkezik el az, hogy írhassak a kiadott regényedről. ;)

      Törlés
    4. Hidd el, ha rajtam múlik, akkor elég hamar. ;) Csak te is javítgasd majd ki azt a részt, amit elküldtem neked. ;) Akkor már előrébb leszünk. ;)

      Törlés