Egy ideje már szemezgettem ezzel a regénnyel, mivel mindig
is kedveltem a fiú-fiú párosításokat. Nemrég volt egy hatalmas akció a
Könyvmolyképző Kiadónál, így ez a könyv is megvételre került. És egyáltalán nem
bántam meg. (Az elején szeretném leszögezni, hogy legnagyobb megdöbbenésemre a
regény írója – a Ryan keresztnév ellenére – nő. És olyan jól le tudja írni a
két srác karakterét és lelkivilágát, hogy le a kalappal előtte.)
A történet szerint a Tourette-szindrómás Carter Stevenson
Los Angelesből egy kisebb városba költözik abban a reményben, hogy itt elbújhat
az emberek elől, és csendben végezheti a munkáját. Azonban szinte rögtön
berobban az életébe a szomszédja, Ethan Hart, az agysérült, szexuálisan igen
aktív huszonnyolc éves srác, akinek egyből megtetszik Carter, és szép lassan –
vagy néhol egész gyorsan – kialakul köztük a vonzalom a másik irányába.
A szerelmük történetét meséli el ez a regény. Előjön mindkét
szereplő múltja, amit próbálnak elzárni, néhány karakter több titkot hordoz
magában, mint sejtenénk, és a két főszereplő között csak úgy szikrázik a
levegő. És igen, van benne szexjelenet. Két fiú között. Amit talán sokkal
jobban tolerálnának a begyöpösödött emberek, ha elolvasnák ezt a regényt. Mert
igenis ugyanolyan egy meleg pár kapcsolata, mint egy lánynak és egy fiúnak. És
talán az, hogy a két főszereplő olyan betegségben szenved, amit nem igazán
ismerünk, még őket is segít jobban megérteni, így talán nem fordulnak majd el
tőlük annyian, ha szembejönnek velünk az utcán. Legalábbis én ebben reménykedem.
A könyv borítója annyira nem tetszett, mivel az egyik srác
vörös hajú és iszonyúan magas, ami itt nem látszik, és a regény eredeti címe is
jobban tetszik (Ethan, Who Loved Carter – Ethan, aki Cartert szerette), de
azért a tartalma ezeket simán feledteti velem. Aztán ami még megtévesztett, az
a regény hátulján lévő szövegben az alábbi volt: „Aztán Ethan tragikus hírt
kap.” Esküszöm, a könyv feléig arra vártam, hogy mikor derül ki, hogy a srácnak
meghal valakije. De szerencsére nem ez történt. Pont azért választottam ezt a
regényt, mert már szerettem volna valami olyasmit olvasni, amiben biztosan nem
hal meg senki. A fejezetek jelölése viszont nagyon tetszett, igazán ötletes a
két férfijel összekapaszkodva.
Amint kinyitottam a regényt, egy meglepetés fogadott:
találtam benne egy 500 Ft
értékű ajándékkupont, ami még a 2013-as Könyvhétről maradhatott benne, mivel
akkoriban jelent meg ez a könyv is. Kíváncsi leszek, hogy használható-e még,
mert ahogy utánaolvastam, elvileg a kuponnak nincs lejárati ideje. De majd
kiderül. Igazán kedvesek, hogy még ilyet is adtak hozzá. :)
Az egyik dolog, ami először fogott meg a regényben, az az, hogy
az író maga is Tourette-szindrómában szenved – bevallom őszintén, először a
South Park című felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat egyik epizódjában
találkoztam ezzel a betegséggel -, és így sokkal pontosabban le tudja írni
Carter karakterét és a nehézségeit, mint bárki más. Általa be tudunk tekinteni
egy ilyen betegségben szenvedő ember életébe. És ez az egyik, ami hatalmas
értéket ad a könyvnek. Segít megértenünk, hogy hiába szenved egy betegségtől
egy embertársunk, ő attól még ugyanolyan értékekkel rendelkezik, mint mi. Nem
szabad őket szörnynek vagy furcsának titulálni, és az arcunkat se fordítsuk el
róluk, ha összefutunk velük.
A két főszereplő közül Carter már az első pillanattól kezdve
szimpatikus volt, ugyanis hozzám hasonlóan ő is ki nem állhatja az
embertömeget, és inkább a lakása magányában ténykedik, nem szeret kimozdulni
otthonról. Ethan pedig pont az ellentéte: állandóan eljár a barátaihoz,
mindenkivel elbeszélget, és ami a legfurcsább volt a számomra az egész
történetben, hogy szerintem már a városuk összes meleg pasijával kavart az
élete folyamán. Igazán szókimondó egy srác, akinek szinte végig csak AZ jár az
eszében, és néha nagyon gyerekfejjel gondolkodik, de azért kíváncsi voltam
arra, hogy mit hoz ki az író a történet végére, mennyit fog Ethan fejlődni.
A kettejük között elcsattanó első csók kissé gyorsan
történt, és azzal a bizonyos szeretlek szóval is elég hamar kezdtek el
dobálózni, de mivel Ethan néha eléggé gyereklelkű, így ezen nem csodálkoztam.
Viszont a folyamatos személyiség- és hangulatingadozásaitól néha majdnem a
falnak mentem, annyira nem tudtam eldönteni, hogy a következő pillanatban mit
fog lépni. De Carter végig kitartott mellette, ami igazán becsülendő, és amikor
Ethannek a legnagyobb szüksége volt rá, ő mindenben segített neki és a gondját
viselte.
Tetszett még, hogy Ethan a barátja betegségét úgy fogta fel,
hogy ahányszor valamihez hozzávágta egy tagját, akkor ő azzal zenét csinált.
Egyáltalán nem nézte le ez miatt, hanem inkább gyönyörködött benne. És a két
srác a zene segítségével talál egymásra, így ennek is igen nagy szerepe van a
regényben.
Igazán tetszett Ethanben, hogy mennyire ragaszkodott a
munkájához. Sehová máshová nem akarták felvenni a betegsége miatt, csak a
kávézóba, de ott legalább szerették és vigyáztak is rá. És sajnáltam a srácot,
amiért a bizonyos balesete miatt egy ideig a házuk különböző pontjain
elhelyezett cetlik segítségével kellett újra megtanulnia a számunkra alapvető
dolgokat, például hogy hogyan kell megfürödni és hajat mosni.
Aztán amikor eljön az első együtt töltött éjszakájuk
pillanata, nagyon aranyos volt tőle, amit az ággyal művelt, és az is tetszett,
hogy nem egyből a konkrét szexre került sor közöttük, hanem először csak
ismerkedtek egymással, és kielégítették a másikat. Ennek a valóságban is így
kellene történnie, nem kellene egyből egymásnak esni. De az után, hogy már
konkrétan együtt voltak, annyiszor szeretkeztek, mint a nyulak. Értem én, hogy
szeretik egymást, meg Ethannek a szerelemmel kéz a kézben jár a szex, de azért
elkerekedett a szemem, amikor azt olvastam, hogy már megint együtt vannak. Kora
reggel.
Ethan szülei nagyon jófejek voltak – az édesapja csak azért
hagyott fel a DJ-skedéssel, hogy a fiának tudjon segíteni -, viszont szerintem
túl korán kezdtek el Carterrel szexuális témákról beszélgetni – ha egyáltalán
ilyenről lehet társalogni a párod szüleivel. Én biztosan nem szeretnék. Ethan
öccsétől, a tinédzser Elliottól egyszer majd megőrültem, egyszer pedig
megmosolyogtatott, hogy mennyire kedves. És igazán jó volt végre egy zsidó családról
olvasni. Annyira elterjedt, hogy mindenhol csak keresztények vannak, hogy üde
színfolt volt ez a vallások terén is.
Tetszettek a regényben azok az utalások, amik egy másik
könyvre vagy egy sorozatra vonatkoztak. Örültem neki, hogy én is ismerem ezeket.
Tudtommal az nem túl jó, ha egy könyvben rengeteg ilyen található, mert az
összezavarja azt az olvasót, aki nem ismeri ezeket, itt viszont kellő mértékben
voltak. És az még plusz pont, hogy épp egy olyan sorozatot néztek Carterék
közösen, amiben szerintem a leghelyesebb és legszexibb meleg férfiszínész
játszik. Hogy megtudjátok, ki ő, olvassátok el a regényt! ;) És annak is
örülök, hogy a fordító odafigyelt arra, hogy helyesen fordítsa le ezeket, és ne
találjon ki nekik új címeket. (Csak hogy a kedvenc ilyen bakimat említsem: egy bizonyos
regényben egy nagyon okos ember a Kings of Leon nevű együttest
összekeverte Az oroszlánkirállyal…) Komolyan, ha nem tudjuk, hogy
pontoson mit fordítunk, akkor nézzünk már utána!
Eddig sose olvastam még olyan regényt, ahol a főszereplők
annyira valódiak lettek volna, hogy még a mosdót is használták. De itt ez
megtörtént. Pont fürdés előtt. Ami szerintem egy eléggé átlagos és hétköznapi
cselekedet. Általában az emberi léthez szükséges dolgok közül az evést és az
ivást még meg szokták említeni, de a legkevésbé kellemes dolgot ki szokták
hagyni. Pedig mennyivel élethűbb lett volna Az éhezők viadala is, ha Katniss
leguggol egy bokor mögé, hogy elvégezze a dolgát, nem igaz? :P
Carterhöz hasonlóan engem sem értenek meg soha a társasági
emberek, hogy miért szeretek egyedül lenni – nem párkapcsolati szempontból,
hanem például amikor bent vagyok egy emberekkel teli teremben, akkor elvonulok
a sarokba, és a többiektől messze inkább belebújok egy könyvbe. Egyszer a
főiskolán az egyik csoporttársam meg is kérdezte tőlem, hogy miért olvasok
egymagamban, és miért nem megyek inkább hozzájuk beszélgetni. Talán pont azért,
mert az ő társaságuk nem izgat túlzottan, és mert egy könyv sokkal jobb
helyekre visz el. Hogy örök magányra ítélem-e magam? Lehet. De ahogy George R.
R. Martin is mondta egyszer: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt
meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” Én inkább az ezernyi
életre szavazok, mint egy pletykálkodással teli lapos beszélgetésre.
Azt is tökéletesen megértem, hogy Carter miért akar úgy
ölelkezni a barátjával, ahogy azt más párok is teszik. A melegek miért ne
csinálhatnák? Ha ők ölelkeznek, akkor rögtön jönnek az utálkozók, akik fújolnak
rájuk és mutogatnak feléjük, bezzeg az teljesen normális a számukra, amikor egy
hetero pár olyan hevesen csókolózik, hogy már ledugják egymás torkán a
nyelvüket, és majdnem ott helyben, mondjuk egy park padján egymáséi lesznek. Én
személy szerint ezt visszataszítóbbnak találom, mint ha egy meleg pár vált egy
csókot. Az ugyanolyan, mint mások. Nem kell őket kirekeszteni, és furcsának
bélyegezni. Az ő vonzalmukat is szerelemnek hívják. Ami szerintem néha szebb és
tisztább is, mint a heteróké.
Ebben a kötetben is előfordult, hogy nem ismertem egy
olvasott szót. Ez pedig a penzum volt, aminek a jelentése itt a
kiszabott munka volt. Ha valaki ismételten nem ismerte ezt a kifejezést még rajtam
kívül, tegye fel a kezét!
A könyv talán legnagyobb hibája, hogy a Könyvmolyképző
Kiadónál egy teljesen új kategóriát, a Szivárvány kört kapta. Oké, értem én,
hogy szeretnének több ilyen témájú regényt is a piacra dobni, aminek nagyon
örülök, de miért kellett így elszeparálni? Simán kerülhetett volna a Vörös
pöttyös regények közé! Azt sem értem, hogy Rácz-Stefán Tibor Fogadj el! című
regénye miért ide, míg a Túl szép miért amoda került. Az utóbbiban elvileg még
melegek közötti szexjelenet is van, nem úgy, mint a másikban. Akkor miért
kellett ez a kategóriaváltás?
És ami még nem tetszik, hogy a leghátulján az a felirat
látható, hogy „Kizárólag felnőtteknek!” Miért? Pont a tinédzser, 14-18 éves
korosztálynak kellene ilyen regényeket olvasnia, hogy elfogadja a melegeket,
lássák, hogy ők is hozzájuk hasonlóak, és ne olyan begyöpösödöttek legyenek,
mint a szüleik. Így én azt mondom, hogy nyugodtan lehet a fiataloknak is
ajánlani. És a Vörös pöttyös könyvek pont nekik szólnak. Így nyugodtan lehetett
volna abban a kategóriában hagyni.
Tehát a regényt én mindenkinek ajánlom. Nem csak
felnőtteknek és azoknak, akiket érint valamelyik benne szereplő téma, hanem
azoknak is, aki szeretnének olvasni két srác románcáról, és akik szeretnének
úgy érezni egy könyv elolvasása után, hogy valamivel többek lettek. Igazi
gyöngyszem ez a kötet a kategóriájában, és általa talán egy kissé lehetne
elfogadóbbá tenni az emberek tömegét. Hisz milyen szép lenne egy olyan világ,
ahol mindenki toleráns!
Értékelésem:
Szerintem elsősorban a szexjelenetek miatt rakhatták a 18-as karikát rá. De mivel nem olvastam, nem tudhatom mennyire részletesen van leírva, így csak tippelek. Egyébként jó lett, néha már alig várom, hogy majd egyszer az én "kis" regényemről is olvashassak tőled véleményt.
VálaszTörlésAz lehetséges. De amilyen "tájékozottak" manapság a fiatalok ilyen téren, simán el tudnák olvasni. És hidd el, eléggé részletesen ahhoz, hogy tényleg kelljen rá az a karika. És köszönöm szépen! =^.^= Azt már én is nagyon várom, hogy a te könyvedről készült kritika is felkerüljön az oldalra. :D
TörlésLehet, hogy úgy gondolják, nem mindenki annyira tájékozott, mint hinni lehet. Szerintem jó, hogy raktak rá, így aki esetleg nem szeretne erotikus történetrket olvasni, az a felnőtteknek szóló könyveket elkerüli. :)
TörlésJó lenne minél hamarabb.
:)
*történeteket
TörlésAz már igaz. Mondjuk én sem hiszem azt a mai fiatalokról, hogy mindent tudnának. Csak nagyon hamar kezdik. De néha még abba is belecsempésznek egy kis erotikát, amit fiatal felnőtteknek szánnak. Csak ugyebár olyankor leoltják a villanyt egy idő után.
TörlésÉs az csak rajtad múlik, hogy milyen hamar érkezik el az, hogy írhassak a kiadott regényedről. ;)
Hidd el, ha rajtam múlik, akkor elég hamar. ;) Csak te is javítgasd majd ki azt a részt, amit elküldtem neked. ;) Akkor már előrébb leszünk. ;)
TörlésIgyekszem. ;)
TörlésOké. :)
Törlés